Kevés olyan szakértő létezik, aki egyben kellően gyakorlatias, technikai beállítottságú, emellett pedig az írás is az ereiben van. Istvánffy Zoltán, a Qualysoft Microsoft Solution Architect-je egy ilyen szerencsés kollégánk. Hosszú évek óta dolgozik a Microsoft által kínált üzleti, azon belül is kiberbiztonsági megoldásokkal, és emellett hobbijaként is tekint rá. Ugyanis neki a munkája az igazi szenvedélye.
Zoli rengeteg cikket ír és oszt meg blogján, valamint közösségi média felületein. Ezen felül számtalan írása jelent már meg a Qualysoft Blog oldalán is, így a minket olvasó közönség is jól ismerheti már nevét.
A cikkek mindegyike szakmailag mélyenszántó, mindemellett pedig kellően olvasmányos is. Olyan információkkal gazdagodhat olvasó közönsége, amelyekkel nem biztos, hogy más felületen találkozna magyar nyelven. Ugyanis viszonylag kevés, ilyen részleteséggel és gyakorlatias példákkal teletűzdelt cikk érhető el magyar nyelven is.
Zolinak ezt az útmutató, és tanító szerepét ismerte fel a Microsoft is. Az Azure Content Hero minősítést azon szakmabeliek kaphatják meg, akik kiemelkedően sokat publikálnak, szakmai cikkeket írnak, részt vesznek a közösségi tudásmegosztásban, valamint konferenciákon, találkozókon vagy más rendezvényeken értékes ismereteket osztanak meg. Ennek a ritka elismerésnek a kedvezményezettjei segítenek másoknak az Azure rendszerének megismerésében.
Magyarországon jelenleg két ilyen minősítéssel rendelkező szakember van, ebből egyik Istvánffy Zoltán kollégánk, akire nagyon büszkék vagyunk a Qualysoft berkeiben. Olyannyira, hogy készítettünk vele egy interjút, amelyből megismerhetjük életútját, valamint szakmai gondolatokat is megoszt, ezzel motiválva mindenkit, aki valamiért fél belevágni abba amit igazán szeretne csinálni.
1. Miért pont ezt a pályát választottad, mikor és hogy jött az elhatározás?
2004-ben kellett besegítenem pár számítógépet összerakni, és nagyon megtetszett, hogy milyen könnyen, milyen komplex feladatokat lehet velük elvégezni; hálózatot építeni, csoportmunkát megvalósítani, adatokat cserélni. Az első munkahelyemen jöttem rá, hogy mennyire fontos az automatizálás és megtetszett, hogy egyszerre többszáz gépet is lehet vezérelni. 2007-ben volt szerencsém beszélgetni Juan Marcos-szal, aki az Európa Tanács 6000 végpontjának felügyeletét alakította ki, hatalmas élmény volt! Szívesen beszélt, magyarázott részletesen, és a kedves hozzáállás megragadt bennem, hogy jó dolog a tudásátadás.
2. Mennyi időt töltesz átlagosan a különböző ismertető és érdekes cikkek megírásával?
Heti szinten kb 4-5 órát foglalkozom írással, de nagyon sok a „fiókba” kerül, nem publikálom, mert úgy érzem, hiányzik belőle valami. Ezekhez idővel visszatérek és sikerül készre hozni.
3. Milyen módon kaptad meg ezt a címet a Microsoft-tól és mikor?
Idén júniusban landolt a postaládámban a levél, hogy Content Hero minősítést kaptam. Mint kiderült, Gulyás Gábor kollégám nominált a címre, a különböző előadások és cikkek apropóján, és az elbírálás pozitív lett. :)
4. Mit jelent számodra ez az elismerés, és milyen érzés nemcsak a szakmán belül, de az országban benne lenni abban a két emberben, akik megkapták ezt?
Felemelő érzés, egy jó visszacsatolás, hogy megérte a sok óra munka a cikkekkel és a tudatos tudásátadás „erőltetése”. Aki IT-s, ismeri azt, hogy milyen egy problémával szenvedni. Ha ezzel a munkássággal tudok valamennyi segítséget nyújtani, már megérte.
5. Szerinted miért lehet, hogy pont Te vagy azon két ember egyike, aki részesül ebben az elismerésben, és más, hozzád hasonló, azonos szakterületen tevékenykedő szakembernek ezt nem sikerül elérnie?
Mindenképpen szerencsém van, hogy a Qualysoft és a Microsot Magyarország révén egy támogató, pozitív közegben lehetek. Sok bátorítást kapok a munkásságom kapcsán, így könnyű az önmegvalósítás ezen a téren.
6. Melyik az a Microsoft megoldás, amelyikkel Te személy szerint foglalkozol, és miben tudnál segíteni egy esetleges megkeresés esetén a vállalat szakembereinek?
Szakterületem a Microsoft Software-as-a-Service, azaz SaaS, ismertebb nevén az O365/M365 megoldások. Ezekben a termékek az utolsó 2-3 évben hallatlan fejlődésen mentek keresztül, és akár egy 5-től 5000 fős szervezetig mindenkinek tudnak skálázható megoldást kínálni. Legfontosabb elemei a kollaboráció, csoportmunka támogatása, nagyon erős security és compliance megfelelősséggel. Minden IT-szervezet más és más: az igények felmérése és megfelelő megoldás biztosítása a mi kihívásunk.
7. Melyik a legkedvesebb emléked a Microsoft üzleti megoldásaival kapcsolatban tartott események közül és miért?
2020 februárjában meghívást kaptam a Microsoft Magyarországtól, hogy egyik security témájú rendezvényükön vegyek részt, mint vendégelőadó. Szívdobogtató élmény volt a Microsoft feliratú pulpitusra felállni és előadni. Van, akinek egy Forma-1 autóba beülés az álom, nekem ez volt.
8. Melyek azok a témák, amelyekről legszívesebben publikálsz?
Nagyon sokat foglalkozom az M365 security témákkal, hiszen a csoportmunka, a produktivitás kiemelkedő fontosságú minden szervezetnek. Viszont emögé kell egy komoly security védelem is, az idevágó megoldásokról/megfontolásokról szeretek értekezni.
9. Volt, vagy jelenleg is van-e olyan projekt, ami a szívedhez legközelebb áll?
Van egy nagyon kedves ügyfelem, akikkel havi szinten szorosan együtt dolgozunk. Náluk nagyon jó látni a fejlődést, hogy a kezdeti felhő-szkeptikusság után hogyan ismerik fel az M365 nyújtotta előnyöket, hogy váltanak ki régi és nehézkes megoldásokat, amivel az IT és a felhasználók élete is könnyebbé, a szervezet pedig biztonságosabbá válik.
10. Mint a Qualysoft közösségi média csatornáinak egyik legaktívabb kollégája, hogyan jellemeznéd a Qualysoftot, mint céget, illetve miben rejlik a csapatodban dolgozó szakemberek, kollégák sikeressége?
12 éve csatlakoztam a Qualysofthoz, ami már akkor is nagyon családias cég volt, és az is maradt mindmáig. Bármikor bekopoghatok a vezérigazgató szó szerint nyitott ajtaján, ha bármire szükségem lenne, és ezt a cégnél mindenki megteheti. Ez a nyitott és támogató közeg, ahol nagy hangsúlyt fektetnek a transzparenciára, nagyon motiváló, érezni, hogy megbecsülik az embert. Biztos vagyok benne, hogy a kollégák átérzik ezt a hangulatot, mert mindenki proaktívan, jó hangulatban végzi a munkáját. Egy példa: bár nálunk nincs ügyeleti rendszer, de egy szombat este fél tizenkettőkor emailen jelzett segítségkérésre 6-7 kolléga reagált azonnal! Ez az érzés az, ami miatt az ember csettint egyet és azt mondja, ez igen, itt jó dolgozni.
11. És végül visszatérve a minősítésedre, mit tanácsolsz azon szakmabelieknek, akik nagyon szeretnének hozzád hasonló elismerésben részesülni, hogyan érhetik el ugyanezt?
Mindenki fejében nagyon-nagyon sok tudás van. Ezt érdemes papírra vetni, másokkal megosztani, keresni a lehetőségeket, hogy elmondhassák a tapasztalataikat. Akár házon belül, kollégák felé történő tudásátadással is sok emberi és szakmai értéket lehet közvetíteni. Aki pedig szeret írni, indítson el blogot és írjon, ami az eszébe jut! Nem számít, hogy „ezt a témát már ezren megírták”, majd akkor a következő cikk másról szól/más mélységet céloz, más módon ad értéket.
További információk a különböző Azure Heroes minősítésekről:
https://www.microsoft.com/skills/azureheroes
https://www.azureheroes.community/map/hungary
Zoli további publikációi:
Linkedin: https://www.linkedin.com/in/zoltan-istvanffy-01518...
Személyes blog: https://istvanffyzoltan.com/