A Qualysoft Informatikai Zrt. idén karácsonykor adományával támogatja a Miklós Téri Gyermekekért Alapítványt
A karácsony a szeretet ünnepe. Többek között azért is mondhatjuk ezt, mert a legtöbbször ebben a téli zimankós időszakban használjuk a kifejezést, amely oly sok mindent foglal magába. Körbe öleli a családi vacsorát, megnyílvánul a baráti beszélgetésekben, de egy kedves gesztusban is megtalálható. A rohanó hétköznapok az ünnep közeledtével kicsit lelassulnak és meg tudunk állni egy pillanatra, hogy kifejezzük hálánkat, törődésünket. Ez az egymásra való odafigyelés a jelenlegi bizonytalan pandémia kapcsán kialakult helyzetben talán még fontosabb.
A Qualysoft Informatikai Zrt. idén karácsonykor ezért is döntött úgy, hogy adományával támogatja a Miklós Téri Gyermekekért Alapítványt, ahol sérült gyermekek oktatása és nevelése folyik.
A tanulók hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűek, nagy többségben államilag gondozottak, akik közül sokan az intézmény gyermekotthoni részében laknak és egész éves ellátást igényelnek.
Adományunkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a gyermekek számára is egy boldog és szeretetteljes légkör hathassa át az ünnepeket.
A felajánlott összegből, 500.000 Forintból nevelőik megteremthetik a gyermekek számára a fejlesztésükhöz szükséges még kedvezőbb körülményeket, a fejlesztő eszközök segítségével pedig közvetve, de mi is hozzájárulhatunk ahhoz, hogy felkészültebben és önállóbban tudjanak beilleszkedni a társadalomba.
Békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kíván a Qualysoft!